Mozgásban a Mission-Net Magyarország
Kedves Testvéreim!
Ezennel útnak indult a Mission-Net magyarországi mozgalma. Immáron bár egy kissé kezdetleges, de létező honlappal is büszkélekedhetünk, amit folyamatosan fogunk frissíteni (úgyhogy nézz be hozzán később is).
Eme szuper honlapot arra szánjuk, hogy bővebb információval szolgáljunk neked kedves testvérünk Jézusban! Egyelőre még csak egy rövid leírást találsz a 'Miért éppen Mission-Net' fül alatt arról kik is lennénk mi, de mint már azt mondtam ezt folyamatosan bővíteni fogjuk.
Először is had mutatkozzam be, Guzorán Eszter vagyok a Mission-Net magyarországi motivátora. 2009-ben az első Mission-Net konferencián mutatta meg nekem Isten, hogy egy keresztény szálló üzemeltetésével szeretné, hogy megosszam az evangéliumot az arra járó és megszálló emberekkel (ezt a történet az 'Élmények' fül alatt később megtalálhatjátok). Így hazatérve a konferenciáról elkezdtem felkészülni erre az elhívásra és megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat a Turizmus és Utazás menedzsment terén.
Immáron második éve gazdagítom ismereteimet ebben a témában és emellett a mindennapjaimban próbálom megélni a keresztény életemet amit Jézus tanújaként élem éppen ott ahová Isten helyezett.
Ahogy a Mission-Net is jól felismerte, nekünk keresztényként a mindennapjainkban kell megélnünk a missziós életvitelt és nem pedig egy kampányszerű néha-néha megtörténő "evangélizációként" kell az evangélium megosztására gondolnunk.
Én 17 éves koromig azt se tudtam, hogy Isten létezik és egy darab ujjamon meg tudom számolni hány emberrel talákoztam aki komolyan gondolta volna hitét Jézusban mint megváltójában. Utána, Isten szuper kegyelméből megismertem Őt de ezért több ezer kilométert kellett utaznom az Amerikai Egyesült Államokba ahol egy diák fiú elkötelezett hite rá nem mutatott számomra Isten valóságosságára és el nem vezetett engem Istennel való találkozásra.
Úgy gondolom, sokan vannak még úgy mint én voltam ebben a kicsiny kis országunkban, akiknek fogalmuk sincsen róla Isten kicsoda és hogy létezik e. Vagy egyáltalán mi fán terem a kereszténység vagy éppen Jézus kereszt áldozata. Amióta hazajöttem, szívügyemnek érzem azt, hogy ezen amennyire az én kis erőmből tellik változtassak. Ezért is vállaltam el a Mission-Net magyarországi kordinálását, mivel úgy gondolom, hogy Isten szeretné és természetesen képes arra, hogy ezt a konferenciát felhasználja arra, hogy újabb ajtókat nyisson ki és utat mutasson azok számára akik keresik Isten tervét arra mire szeretné őket felhasználni ugyanúgy ahogyan az én életemben is tette.
Így, hiszem azt, hogy sokótokkal fogok együtt utazni Erfurtba idén szilveszterkor, és visszatérve egész busznyi lelkes Isten elhívásában méginkább meggyökerezett lelkes fiatallal térhetek majd vissza akik a minden napjaikban is Isten királyságának épüléséért fognak munkálkodni a mi gyönyörű országunkban!!
- Login or register to post comments
- Email this page
test
test
- Login or register to post comments
- Email this page
test
this is just a test, more coming soon
- Login or register to post comments
- Email this page


















